2013. október 27., vasárnap

Team Spirit

Ezen a héten annyi csodálatos dolog történt, hogy muszáj szavakba önteni az érzéseimet :) Sosem tagadtam, hogy habár a CrossFit egyéni sport, én csapatban sokkal jobban szeretem űzni. Úgy pedig pláne, hogy egy szuper csapat tagja vagyok. (nagyölelés)

Szerdán mivel nem kellett dolgozni, és csodaszép nyári idő volt, kitaláltuk a kis csapatunkkal, hogy a Margitszigeten fogjuk tölteni a délutánt, először edzünk, utána pedig piknikelünk! :) Nagyon édesek voltak a fiúk, sütögettek, készültek, és csak a kedvemért minden paleo volt :)
Kézenjártunk, gyűrűztünk és nagyon finomat ettünk. Hogy Mátét idézzem: "Köszönöm, hogy ilyen barátaim vannak!"






 Aztán lassan jött a várva várt szombat. Egyrészt ezt mindig nagyon várom, mert ilyenkor csapatedzés van (Zsolti,Peti,Norbi,Máté és én), most pedig különösen vártam, mert feljött hozzánk Réka is! Hiperszuper csapat WOD-okat csináltunk, mindig közelebb hozza az embereket egymáshoz, úgyhogy csináljatok csapatfeladatokat! :)
És ezután jött a nap fénypontja: az EuroSport felkérésére, Rékával együtt közvetítettük a CrossFit Invitational Team USA vs. Team World csapatversenyt! Hattttalmas élmény volt! Nagyon jól éreztük magunkat, nem bántuk volna ha még tart néhány órát a közvetítés! :)



Mi egyébként napközben egyetértettünk abban, hogy az amerikai csapatnak szurkolunk, de ez időközben teljesen átfordult mindkettőnkben, a Team World sokkal sokkal szimpatikusabb volt (kivéve persze Frederick) és a csapatmunkának köszönhetően nyert. Ezt mi is kellőképp megünnepeltük egy isteni vacsorával :)





A műsor alatt fény derült egy eddig még nem publikált eseményre: a lengyel Reebok szervezésében, lesz november 30-án egy csapatverseny, ahova a Rebook CrossFit Duna is kapott egy meghívót, hogy egy magyar csapat is indulhasson. 12 csapat fog versenyezni Wroclaw-ban, többek közt a Games 9. helyezett Reebok CrossFit Nordic. És mi is ott leszünk!! :) 3 fiú és 2 lány a követelmény, a mi csapatunk pedig így néz ki: Kovács Lacee, Páldi Peti, Bodnár Ádám, Jung Bea és én. Alig várjuk mindannyian a versenyt, nagyon izgatottak vagyunk, ez óriási dolog! Ezúton is köszönjük a lehetőséget Klausnak! Ma pedig meg is kezdtük a közös felkészülést, gyakoroltunk páros dolgokat, a kommunikációt, a csapatmunkát. (videókat láthattok a CFHU facebook oldalán)






Jövőhéttől pedig még izgalmasabb lesz az élet, holnaptól kezdődik a kvalifikáció az Italian Throwdown-ra, november 2-től 3 hétig a Battle of Londonra,(ahol indul tőlünk Zsolti, Peti és Norbi is) aminek még vége sem lesz, már megyünk is Lengyelországba! Szóval mozgalmas hetek várnak ránk, amit imádok, így boldogság van! :)

Végezetül pedig kérdeztetek egy páran a táplálkozással kapcsolatban, úgyhogy íme egy 'PostWOD' azaz edzés utána étkezésem:



A mai nap során egyébként megsütöttem életem eddig legjobban sikerült paleo desszertjét, sütőtökös sütit :(sajnos a szívecském kettétört, amikor azt hittem egykézzel is tudom mozgatni)


Recept és elkészítés
Hozzávalók: 
10 dkg kókuszreszelék
5 dkg őrölt mandula
20 dkg sült sütőtök
5 tojás
50 ml olvasztott kókuszzsír
5 dkg eritrit
1tk szódabikarbóna

A száraz hozzávalókat össze kell keverni kanállal, majd hozzáadni a nedves hozzávalókat és kézi mixerrel jól összekeverni. Előmelegített sütőben, 175 fokon (légkeveréses) 30 percig sütöttem. Tökéletes lett! :)


1 megjegyzés: